„Az ember ősi szerződését

a Természettel megszegőn,

bűnétől iszonyodva néz szét

megrontott erdőn és mezőn.”

Jékely Zoltán

A Kárpát-medence egy olyan régió, amelynek keretén belül a folyók nem ismerik az országhatárokat, minek következtében ezek a területek egységes természetvédelmi kezelést igényelnek. A folyók biztosítják az iparban, mezőgazdaságban és háztartásban hasznosított vízmennyiség legnagyobb részét, ezért szükséges normális, természetközeli állapotuk megőrzése. Az iparból, mezőgazdaságból vagy háztartásból származó és a folyókba bekerülő szervesanyag-felesleg feldolgozható a folyókban élő lények által, de csak bizonyos határokon belül. Egyes vizek tanulmányozása révén nemcsak ezek szerves vagy más természetű anyagokkal való telítettségére lehet következtetni, hanem arra is, hogy az új feltételekhez tudnak-e alkalmazkodni. Abban az esetben, ha a vizek képtelenek elviselni a nagyfokú szervesanyag felhalmozódást, degradálódás következhet be, amely az adott folyók végleges leromlásához vezethet.

Ugyancsak a folyók életét veszélyeztetik a hidrotechnikai munkálatok (gátépítések, lecsapolások, duzzasztások, az árterületek megszüntetése, a meder szabályozása), amelyek a különböző élőlények élőhelyeit károsítják, és ez által negatívan befolyásolják a vízi életközösségek produktivitását, ugyanakkor csökkentik a biodiverzitást, a vizek öntisztulási képességet, és növelik az áradások lehetőségét. És végül, természetes módon, minden vízszennyezés, a víz életközösségek leépülése az emberre is visszahat közvetve, vagy akár közvetlenül.

A folyók akkor érthetők meg igazán, ha forrástól a torkolatig megismerjük őket. Ez a felismerés és a kíváncsiság vezette az 1991-ben induló Maros expedíció résztvevőit, majd a rákövetkező években a Körösöket és a Szamosokat vizsgáló kutatócsoportokat is. Természetes volt számukra és szakmailag fontos, hogy a kutatókból, szakemberekből és tanárokból verbuvált, vegyes nemzetiségű csapat végigvizsgálja a folyót. A kutatások befejeztével egyértelművé vált, hogy a Tisza vízgyűjtője egységes rendszert alkot a Kárpát medencében és védelme kizárólag egységként képzelhető el és valósítható meg. Nem elég panaszkodni, szidni az olykor áldatlan állapotokat, egyénenként is fel kell mérnünk, vajon helyesen viszonyulunk-e természeti környezetünkhöz, hiszen mindnyájan felelősek vagyunk a természeti értékek pusztulásáért. Ahol a növények meg az állatok fennmaradását veszély fenyegeti, ott az emberre sem várhat más sors. Nem elég a tenni akarás, tudni kell mit, miért és hogyan szeretnénk, hogyan kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy az emberi tevékenység ne irányuljon a természet ellen, amelynek egyébként az ember maga is szerves része. Fel kell tárnunk a környezetkímélő gazdálkodás lehetőségeit, és meg kell óvnunk a még létező természeti értékeket, s ahol arra lehetőség van, helyre kell állítanunk, tudományosan megalapozott rekonstrukciós tervek alapján a természetes vagy természetközeli állapotokat. Szilárd meggyőződésünk, hogy a természetet nem az ember ellenében, hanem az emberrel együtt kell megvédeni.

dr. Sárkány-Kiss Endre

Kolozsvár, 2007. szeptember