A Szamos

A Szamos-Kraszna folyórendszer vízgyűjtője Románia és Magyarország területén helyezkedik el, s mint ilyen, jelentős mértékben hozzájárul mindkét ország vizeinek jellegéhez. A Szamos, mint egyike a legszennyezettebb erdélyi folyóknak, számos tudományos kutatás alanyát képezte és képezi napjainkig (pl. az 1992-es és 1996-os Szamos-expedíció). A kutatások eredményei és következtetései számos tudományos cikk és kötet formájában láttak napvilágot. A legjelentősebb ezek közül a TISCIA MONOGRAPH SERIES-ben 1999-ben megjelent összefoglaló kötet (szerkesztők: Sárkány-Kiss Endre és Sîrbu Ioan), amely egységes módon próbálja bemutatni az addigi munkák eredményeit, illetve felhívni a figyelmet a vizek szennyezésének igencsak aktuális veszélyeire.

            A tulajdonképpeni Szamos folyó több, kisebb mellékágból áll össze, amelyek geológiai és földrajzi különbségeik révén egyedülálló összképet adnak a Szamos folyó egészének. Így, Kelet-Dél-Keleti irányból érkeznek a Meleg- és Hideg-Szamos vizei (68 és 50 km). Magashegységből eredve (Bihar hegység, illetve Gyalui havasok) mindkettő gyors folyású hegyi folyó, amely változatos, értékes növény- és állatvilággal rendelkezik. Különösen megragadó a Szamos-Bazár védett terület, amely a Meleg-Szamos forrásvidékénél helyezkedik el. Gyalunál egyesülve a Meleg- és Hideg-Szamos létrehozza a Kis-Szamost (110 km), amelynek jellege megváltozik: egy lassú folyású, kanyargós, dombvidékre jellemző folyó jön létre. A folyón található számos víztározó és vízierőmű biztosítja több fontos település áram- és ivóvíz ellátását, pl. Gyalu, Kolozsvár, Szamosújvár, stb.

            A Kis-Szamos és forrásainak vize, annak ellenére, hogy számos településen keresztülfolynak, számos, igen érzékeny állatfajnak biztosít megfelelő életkörülményeket (pl. pisztráng, kérészlárvák), és ezek alapján ezek a vizek általában tisztának mondhatóak. A gyűjtőtavak esetében lassú eutrofizációs folyamat észlelhető jellemzehetők, de ennek ellenére a vízminőség még ebben az esetben is jónak mondható. Kolozsvár területén illetve a város elhagyása után azonban a Kis-Szamost számos szennyező hatás éri, s ezeknek rendkívüli negatív a hatása van mind a folyó élővilágára, mind a vízminőségre.

            Dés alatt a Kis-Szamos egyesül a Nyugat-Észak-Nyugat irányból érkező Nagy-Szamossal (120 km), amelynek forrásai a Radnai havasokban 1800 m magasságból erednek. Óradna magasságáig a Nagy-Szamos tipikus hegyi folyóvízként minősíthető, jellegzetes hegyi állat- és növényvilággal, valamint általában jó vízminőséggel. Óradna alatt azonban, a különböző bányák tevékenységének és nem utolsósorban a fokozott fakitermelésnek köszönhetően a folyó vizének minősége jelentősen leromlik. Oláhszentgyörgy magasságában (illetve a folyó alsóbb szakaszain Dés magasságáig) a folyó szennyezésre érzékeny bentonikus szervezetek hiánya szintén alátámasztja a víz minőségi romlását.

            Dés alatt az „egyesült” Szamos (411 km) egyre inkább síkvidéki folyóvíz jellegét ölti magára, kivéve a Zsibó-Benedekfalva szakaszt, amely inkább dombvidék-szoros jellegű. A vízminőség további romlását idézik elő a Kis-Szamos által hozott szennyezések, valamit a dési fafeldolgozó üzem. Szamosudvarhely magasságában azonban a folyó vizének minősége javul, valószínűleg a gyors folyás és az ennek következtében oxigéndúsabb környezet létrejöttének köszönhetően.

            Az egyesült Szamos legjelentősebb mellékfolyója a Lápos, amely mentén számos, fokozottan veszélyes szennyezőforrás helyezkedik el. Ennek tulajdonítható, hogy a Lápos beömlése után a Szamos vizének állapota újból leromlik és Vásárosnaménynál, a Tiszával való egyesüléséig nem javul jelentősen. Ezen leromláshoz hozzájárulnak továbbá Szatmárnémeti városának szennyezőforrásai is.