A Körösök mentén elhelyezkedő falvak és városok lakosainak többsége nem ismeri a naponta látott folyók elnevezésének jelentését, számukra ezek egyszerű folyónevek. Elődeik Körösöknek, azaz „aranyfolyóknak” vagy „aranyos folyóknak” nevezték el őket, mert a vizek tiszta öblében az áhított fémet látták csillogni, és ebből a források közelében elterülő aranytelep létezésére következtettek.

A legenda szerint nagyon rĂŠgen ĂŠlt lenn a sĂ­ksĂĄgon egy mohĂł, aranyra vĂĄgyĂł kirĂĄly, aki azt hallotta, hogy a keleti hegyekben egy hatalmas aranybĂĄnya lĂŠtezik. Az aranybĂĄnya hollĂŠtĂŠt azonban csak az Ăśreg KĂśrĂśs ĂŠs hĂĄrom fia ismerte.
A király elrendelte katonáinak, hogy fogják el őket, majd bezáratta és megverette őket, remélve, hogy elárulják titkukat. Az öreg a vallatások során meghalt, és fiai elborzadva eldöntötték, hogy elárulják a kincs helyét.
Őrzőikkel együtt elindultak napkelet felé. A harmadik napon már nem tudták eldönteni, melyik a helyes út, mindegyiknek más volt a véleménye. A legnagyobb fiú szerint egyenesen kelet felé kell tartaniuk, a másik két fiú úgy tartotta, hogy a helyes út délebbre volna. A legnagyobb fiú, hirtelenharagú lévén, megharagudott két fivérére, és a király katonáinak egy részével elindult, amerre jónak látta.
A középső, szőke legény és a legkisebb, barna fiú délnek fordult. De egy idő után a legkisebb testvérnek úgy tűnt, hogy mégiscsak a legnagyobbnak volt igaza, és ő is kelet felé indult. És sokáig bolyongtak, keresve az aranybányát.
Végül a kelet felé haladó legnagyobb fiú rátalált a kincsre. De abban a pillanatban, amikor meg akarta mutatni a katonáknak, előjött a bányából a bányák tündére és elvarázsolta a fiút, hogy ez többé ne leljen rá a kincsre.

Ez a története a három kincskeresőnek, akik átalakultak Körösökké: Sebes-Körössé a hirtelenharagú, legnagyobb fivér, Fehér-Körössé a középső, szőke fiú és Fekete-Körössé a legkisebb, barna legény. Kőbálványuk talán még most is ott van a forrásoknál, ha nem pusztította el a sok eső és szél.Mint minden legendának, ennek is van valós alapja.

A KĂśrĂśsĂśk, kĂźlĂśnĂśsen a FehĂŠr-KĂśrĂśs, a Nyugati SzigethegysĂŠg aranytelepeinek kĂśzelĂŠből erednek ĂŠs keletről nyugat felĂŠ folynak, a FehĂŠr- ĂŠs Fekete-KĂśrĂśs Kettős-KĂśrĂśssĂŠ egyesĂźl, majd ez a Sebes-KĂśrĂśssel egyĂźttesen alkotja a HĂĄrmas-KĂśrĂśst, vagy egyszerĹąen KĂśrĂśst.A KĂśrĂśsĂśk vĂ­zgyĹąjtő medencĂŠje 27537 km²-es, ez főkĂŠnt nĂŠgy folyĂł vĂ­zgyĹąjtője: a FehĂŠr-, a Fekete- ĂŠs a Sebes-KĂśrĂśsĂŠ, valamint a BerettyóÊ. Ezek a folyĂłk az ErdĂŠlyi SzigethegysĂŠg nyugati hegyoldalairĂłl gyĹąjtik Ăśssze a vizeket.

A medence domborzatának 0,2%-át magas hegyek (1400 m-nél magasabbak), 0,5%-át közepes hegyek (1200-1400 m), 20,5%-át dombok és fennsíkok (200-400 m) és 52%-át síkság (70-100 m) alkotják. A folyók teljes hossza, beleértve a mellékfolyókat is, 3345 km-t tesz ki, amelyből 198 km a Berettyónak, 207 km a Sebes-Körösnek, 168 km a Fekete-Körösnek, 248 km a Fehér-Körösnek, 37 km a Kettős-Körösnek és 91 km a Hármas-Körösnek felel meg.
A fő folyók hossza 949 km-t ér el. Ezek a folyók a Szigethegység nyugati részének, éspedig a Réz-hegységnek, a Bihar-hegységnek, a Királyerdőnek, a Béli-hegységnek és a Zarándnak a vizeit gyűjtik össze és szállítják. Keleten a medencét a Szamos és Maros medencéje és a Bihar-hegység határolja.A Körösök partjai már a neolitikumban lakottak voltak, mivel a folyók térsége a legrégibb idők óta ideális környezet volt az emberi települések számára. A folyók vize alkalmasnak bizonyult az fogyasztásra és a mosásra, a vizeik által leszállított hordalék termékeny termőföldet képezett és képez napjainkban is, a berkek pedig az építőanyagként és tüzelőként hasznosított faanyagot, illetve a fonáshoz szükséges vesszőt biztosították.


A víz halakban gazdag volt, és ugyanakkor a folyó medrében levő sárga fémmel bármit meg lehetett vásárolni. De tavasszal, hóolvadáskor, a folyók kiléptek medrükből és elárasztották az emberi településeket. Az emberek, tehetetlenségükben, visszahúzódtak a vizek haragja elől.
1613-tól kezdődően számos olyan munkálatot végeztek, amelyek az áradások leküzdésére és az árterületek lecsapolására irányultak.

A topográfiai felmérések segítségével 1756-1829 között megépítették az első gátakat a Körösök alsó szakaszán és megrövidítették folyásukat, átvágva egyes kanyarulatokat. Így, a Fekete-Körösön 41 kanyarulatot vágtak át, 12,5 km-rel rövidítve meg a folyót, a Fehér-Körös pedig 39 km-t veszített hosszából.A XIX. század vége felé és a XX. század elején számos gyűjtőcsatornát terveztek, amelyeknek egy részét meg is építették, és amelyek a folyók közti síkságok áradások elleni védelmet biztosították.

Jelenleg mintegy 201100 hektár áradások elleni védelme biztosított, ebből 28200 hektárnyi terület mesterségesen lecsapolt. Mindezek a gátemelések és lecsapolások számottevően megváltoztatták a Körösök térségének jellegét, jelentősen éreztetve az antropogén hatásokat.
Magától értetődik, hogy a Körösök ezer, vagy akar száz évvel ezelőtti élővilága nem hasonlít a mostanira, sem összetétel, sem diverzitás tekintetében. Az időbeni eltérések a magasság csökkenésével párhuzamosan nőnek.

A Körösök hegyekben levő, felső szakaszába az ember csak kis mértékben avatkozott be, átalakítva egyes erdőrészeket kaszálókká, ritkábban mezőgazdasági területekké. A Körösök síksági, alsó szakaszán azonban az erdőket szinte teljesen tönkretették, ezeknek a helyét legelők és agrárterületek (élelmiszer- és takarmánynövények táblái) vették át. Az éghajlati feltételek, a talaj és a domborzat, összekapcsolva az emberi behatásokkal, a Körösök jelenlegi flórájának és faunájának sajátosságait határozza meg.

részlet: Sárkány-Kiss Endre, Sîrbu Ioan, Kalivoda Béla (1999): A Körös-medence folyóvölgyeinek természeti állapota / Starea naturală a văilor din Bazinul Crişurilor. – Tisza Klub és Pro Europa Liga, Szolnok – Marosvásárhely, p. 296 [pdf]