A Berettyó csodálatos természeti környezetben, a Réz-hegység nyugati peremén, a 997 m magas Ponor csúcs alatt ered triász kori mészkő rétegek bővizű karsztforrásaiból. Keskeny völgye áthalad a Rézalja dombvidékén, majd Valkóváralját elhagyva a Szilágynagyfalusi-medencébe érkezik. Ebből kilépve Márkaszéknél egy festői szorost alkotva átvágja a Réz-hegységnek egy kristályos palából felépült nyúlványát, s kiér a Berettyószéplaki-medencébe. Medrének esése csökken, folyása lassul. Margittát elhagyva felveszi legjelentősebb baloldali mellékvizét, a gyors folyású, gyakran megáradó Bisztra-patakot, majd Szalárdnál kiér a Tisza-alföldjére. Már az országhatáron túl, Pocsajnál torkollik bele legnagyobb jobboldali mellékfolyója, az Ér.

A Berettyó Szeghalomnál ömlik a Sebes-Körösbe. A folyó teljes hossza 198 km, ebből 120 km Románia, 78 km Magyarország területén található. Felső szakaszán folyása gyors, hegyi patak jellegű, medrének esése átlagban 17 m/km, a mederfenék köves vagy durva kavicsos. A Szilágynagyfalusi-medencében a folyó jellege megváltozik, a víz sebessége csökken, esése már csak 2-3 m/km, az aljzat kavicsos vagy durva sóderes. Az Alföldre érve esése 40 cm/km-re csökken, a torkolati részen pedig már alig 20 cm/km. A mederfenék borítása homokosról iszapos üledékesre vált.Vízhozam tekintetében szeszélyes folyó a Berettyó. Átlagos vízhozama a torkolatnál 8 m³/sec, ám tavaszi áradások idején ennek az értéknek a sokszorosát is elérheti, aszályos nyarakon viszont alig haladja meg a 0,5 m²/sec hozamot.A Berettyó felső szakaszán tulajdonképpen egy hegyi patak, annak minden jellegzetességével. Berettyószéplaknál a folyó medre elkeskenyedik és mélyül, a partokon pedig iszapréteg halmozódik fel. Annak dacára, hogy a folyó viszonylag szennyezettnek látszik, ezen a helyen egy folyami rákot találtunk.

Továbbhaladva a folyón, Margitta helység erősen szennyezi a folyót, amelynek hatására gyakran megjelennek a Sphaerotilus natans baktérium fonalas telepei. A természetes tisztulás javít valamelyest a helyzeten, hiszen távolodva ettől a szennyező forrástól a folyó vize mind alkalmasabbá válik a vízi szervezetek megtelepedésére.
Berettyószéplak és Szentimre között a szennyezés miatt nem találtunk élő kagylókat. Szentimre alatt, a már tisztuló vízben megjelenik az egyébként ritka nagy gömbkagyló Sphaerium rivicola.A kerekesférgeket a Berettyó menten három mintavételi helyen vizsgáltuk.
A felső szakaszban találtuk a legmagasabb diverzitási érteket, de a gyors víznek megfelelően ezek a fajok alacsony egyedszámmal képviseltették magukat. A középső szakaszon az egyedsűrűség hasonló a felső szakaszhoz, de a fajszám és a diverzitás értéke alacsony, ugyanakkor dominánsokká válnak a planktonikus fajok. A kerekesférgek magas egyedszáma és alacsony diverzitási értéke egyértelműen eutrofizált vizekre utal. Szeghalomnál a meder mely és szabályozott, gazdag vizinövényzettel, a partokon pedig jól fejlett mocsári növényzet figyelhető meg (megemlítjük itt a mételykorót - Oenanthe aquatica, virágkákát - Butomus umbellatus, a széleslevelű békakorsót - Siam latifolium és a vízi hidőrt - Alisma plantago­aquatica). Az 1994-es olajszennyezés meg ma is érezteti hatását, megbolygatva az iszapot mindegyre megjelennek a víz felületén az irizáló olajfoltok. A víz minősége II, és III. kategóriába sorolható, amelyet a következő fiziko-kémiai paraméterek: KOI, Ni, Zn, Pb, Cu, kloridok stb. magas értékei is illusztrálnak A Berettyó alsó szakasza bakteriológiai vizsgálatok alapján erősen szennyezettnek minősíthető, sok a Salmonella és a koliform baktérium.

A halak közül igen ritkává vált a lápi póc (Umbra krameri), amely a Körösök medencéjéből csak a Berettyó mellékfolyójából, az Érből, valamint a Szekelyhíd melletti néhány csatornából és tóból került elő.Egy alaposabb ichtiológiai vizsgálat nyomán (Harka, Györe, Sallai és Wilhelm, 1997) a Berettyóban a következő halfajokat mutatták ki: erdélyi ingola (Eudontomyzon danfordi), nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus), jász (Leuciscus idus), őnhal (Aspius aspius), paduc (Chondrostoma nassus), rózsás márna (Barbus barbus), csík (Cobitis danubialis), balkáni csík (Sabanejewia aurata), harcsa (Silurus glanis), botos kölönte (Cottus gobio), csapó sügér (Perca fluviatilis), durbincs (Gymnocephalus baloni) és fogas sügér (Stizostedion lucioperca). Ugyancsak ez a kutatás mutatott rá arra a tényre, hogy az alsó szakaszon a duzzasztások hatására uralkodó fajokká váltak a pirosszemű kele (Scardinius erythrophtalmus), compó (Tinca tinca) és a réti csík (MisguNnus fossilis).

részlet: Sárkány-Kiss Endre, Sîrbu Ioan, Kalivoda Béla (1999): A Körös-medence folyóvölgyeinek természeti állapota / Starea naturală a văilor din Bazinul Crişurilor. – Tisza Klub és Pro Europa Liga, Szolnok – Marosvásárhely [pdf]